A szavak ereje

2025.10.09

A szavaknak ereje van. Élesek. Vágni lehet velük. El lehet vágni köteléket, ragaszkodást, szeretet, de akár életet is. A kimondott szó felelősség. Építeni is lehet vele. Barátságot, szerelmet, életet. Megerősíteni, felemelni, támogatni. Önmagadat és másokat is. De a szavaknak ereje van. Meg kell tanulni bánni velük, hogy azt mond, akkor mond, és úgy mond, ahogy szeretnéd. Vagy úgy írd. Mert az írott szó is hat. Befolyásol. A kapcsolatban nem a vita a probléma. Viták mindig előfordulhatnak az életben. Két vagy több ember együttélése sosem könnyű. Az feladat. A problémát a vita minősége okozza. A kimondott, odavágott, meggondolatlan szavak és azok hatása. Megtanulható, hogy az hangozzék el, amit valójában szeretnénk mondani. Amikor csillogó szemekkel mesélik ügyfelek, hogy sikerült egy vitát kulturáltan végig vinniük, vagy sikerült saját érdekeiket úgy képviselni, hogy abban senki sem sérült, akkor csak ők és én tudjuk, hogy ebben mekkora munka van. Mert ehhez meg kell érteni önmagadat és a másikat is. A jó kommunikáció ugyanis a befogadó félen múlik. Ehhez úgy kell tudni közvetíteni a gondolataidat, érzéseidet, hogy a másik pontosan azt és úgy értse, ahogy azt te szeretnéd. Ami számomra kiindulási alap egy kapcsolati tanácsadáson, hogy megtanuljuk: senkinek sincs joga a másikat a földbe döngölni, megsemmisíteni. Szavakkal sincs. Vagy szavak nélkül. Mert a szótlanságnak is egy kommunikációs eszköz.

Ha szeretnéd helyesen kezelni a konfliktusokat, ha sok a bántó vita a kapcsolatban, ha szeretnéd megfelelően képviselni az érdekeidet, jelentkezz tanácsadásomra. 

Share